Terhes a Gossip Girl sztárja

A mai nap reppentek fel a hírek, hogy Blake Lively terhes, amit később meg is erősítettek. Tudniillik, már egy ideje a családalapításon gondolkoztak férjével, úgy tűnik, hogy most sikerült nekik.

Blake Lively, aki 27 éves idén és férje, Ryan Reynolds első gyermeküket várják. Blake Lively testvére, Eric Lively , a Preseveren tették közzé a hírt a rajongóknak egy képpel mellékelve. A rajongók már tudják, hogy Eric nagyon tehetséges fotós és ezen a weboldalon rengeteg dolgot tett már közzé.
Ez alatt az év alatt felépítettek egy otthont, helyre raktak mindent és most végre a következő szintre lépnek, ami a családalapítás. A család együtt ünnepelte meg a csodás hírt, aminek Ryan is nagyon örült a barátok szerint.


Blake és Ryan a Zöld lámpás című film forgatásán ismerkedtek meg 2011, majd jött az eljegyzés és az esküvő is, 2012-ben. Két évnyi házasság után tehát máris gyermeket várnak. Nem csoda, hogy Ryan örül és már családot szeretett volna, hiszen közelít a 40. életévéhez és már ő is úgy gondolta, hogy ideje lenne mindennek. 


Amúgy azért is tettem ki a hírt, mert szerintem sokatok a sorozaton nőtt fel és érdekes, hogy az egykoron még tinisztár már családot alapít. Én személy szerint nagyon boldog vagyok, mert Ryan és Blake igazán aranyos pár!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...