A hétvégén rengeteg hírt lehetett kapni a Forma 1-es Japán versenyről, ugyanis Suzuka környékére most érkezett meg a tájfun. A versenyt akarták előrébb hozni is, de végül maradt a helyén, ami nem tűnt jó választásnak.
Jules Bianchi a verseny végén szenvedett szörnyű balesetet. Már a rajt is a Safety car után indult el, majd jött egy eső mentes időszak, amikor elengedték a mezőnyt, majd megint jött az eső és ekkor történt a baleset.
Sutil sajnos kicsúszott, majd elkezdték a műszaki mentés, amikor Jules Bianchi, francia pilóta belerohant a traktorba, ami a másik pilóta autóját mentette. A legnagyobb baj az volt, hogy a francia autója befúródott a traktor alá és nem tudták kiszedni. A verseny lezajlott, legalább a 75%-át teljesítették, így egész pontokat kaptak a pilóták, de még a pódiumon sem ünnepelt senki, sőt, volt aki sírt is. Az emberek elmondása szerint, Jenson Buttont látták sírni a verseny után.
Julest végül mentőhelikopterrel akarták elszállítani a 70 km-re lévő felszerelt kórázhoz, ám a tájfun miatt, a gép nem tudott volna felszállni, így a helyi kórházba vitték mentőautóval. Jelenleg semmit nem tudni, csak, amit az FIA megerősített, miszerint eszméletlen állapotban szállították kórházban és kritikus állapotban van.
Legutóbb 20 éve történt halálos baleset a Forma 1-ben, amikor Ayrton Senna vesztette életét. Ennek ellenére pozitívnak kell lennünk és imádkozni a pilótáért, hiszen sok társa ezt teszi és millió rajongó is. A hírek szerint Massa, a Ferrari főnöke és Alonso is a kórházban van a pilóta mellett.
Sutil, aki a balesetnél is jelen volt, sokkot kapott és csak annyit mondott, hogy borzalmas volt. A 25 éves pilóta életéért jelenleg is küzdenek az orvosok.
Frissítve: 18:42: Jelenleg annyit tudunk, hogy megműtötték az agyát egy vérömleny miatt. Lélegezni tud, de nincs magánál. Jelenleg az intenzíven küzd az életéért. Ma már nem fogunk többet megtudni, hiszen ott éjjel van, holnap hozok még infókat!
Frissítve: 18:42: Jelenleg annyit tudunk, hogy megműtötték az agyát egy vérömleny miatt. Lélegezni tud, de nincs magánál. Jelenleg az intenzíven küzd az életéért. Ma már nem fogunk többet megtudni, hiszen ott éjjel van, holnap hozok még infókat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése