7. kívánság: Hot Chelle Rae

Ahhoz, hogy az ember egy együttesről írjon egy kritikát, természetesen meg kell hallgatnia pár dalt, de nálam már az első után lejött, hogy milyenek is a fiúk. Persze ezek után azért megnéztem még pár videójukat, nem akartam egy alapján ítélni.


Tehát, az első dal a Tonight, tonight volt, rögtön rájöttem, hogy az akkori dalaik mind One Directionosak lehetnek. Egy csapat magának sármosnak hívő gyerek énekelget, nem is rosszul. Nincs velük komolyabb bajom, de sosem voltam oda a kis tinifiús csapatokért. Igazából egyet szerettem, azaz egy fiú együttest, ez még a Blue volt. A mostani dalaik pedig az 1D-t mutatja pár év múlva. Jó dalok, pörgősek, élettel teliek, de nagyjából ennyi. Azon kívül, hogy jól akarnak kinézni a kamerák előtt, mást nem nagyon tesznek, persze sikeresek, vagyis a videóik nézettségéből ítélve, de ezt a kinézetüknek és a dalaiknak köszönhetik, de miért is kéne másnak? Ez a siker kulcs nem? Vagyél pár jó képű srácot, akiknek van önbizalmuk meg egy kis hangjuk, majd vetess fel velük pár jó dalt és máris eladhatóak. Nekik sincs különösen jó, de különösen rossz hangjuk sem, olyan pont megfelelő a kis tinilányoknak, persze biztosan van idősebb korosztály is, akik őket hallgatják, de ez nem az én korombeliek, az tuti, mert még csak nem is hallottam róluk ezelőtt sosem.


A videók szintén nem szólnak egyébről, mint a négy(?) fiúról. A kérdőjel azért került oda, ugyanis, ahogy megfigyeltem, mára már csak hárman vannak, bár lehet, hogy csak valamit nem láttam jól. Még az a csoda ezekben a klipekben, amiket ők vagy a többi fiúcsapat készít, hogy nem vetkőznek le, pedig tuti még több nézőjük akadna.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...