The Vampire Diaries: Az első 5 évad

Igaz, hogy már írtam nektek az évadokról külön, kivéve az ötödikről, de egyre jobban gondolom azt, hogy fel van építve ez a sorozat, de van nagyon sok értelmetlen húzás benne. Továbbra is a kedvencem marad, tehát nem azt jelenti, hogy most már nem szeretem, de nagyon sokban változott a véleményem és tisztábban látom a dolgokat.


Őszintén, legalább tizenöt oldalnyi véleményem lenne a szériáról, de nem vagyok benne biztos, hogy lenne olyan elvetemült, aki végigolvasná, így lerövidítettem a mondandómat. Továbbra is úgy gondolom, hogy az egyik legjobb sorozat, amit valaha készítettek, viszont, mint mindegyiknek, ennek is rengeteg hibája van és ez főleg a negyedik évad környékén kezdődött. Nem megyek bele még a részletekbe is, hiszen kevés ember van, aki ne tudná, hogy miről szól, viszont lebontanám a dolgokat.

Mindegyik évad két részletre volt osztva legalább, így a minősége és a története is egész más volt. Az első évadnak a második feléért vagyok például oda, aztán a második évadban, mikor megérkezik Elijah és Klaus, na ott kezdett igazán felfelé ívelni a széria, hiszen az Ősök nélkül nem hiszem, hogy megért volna öt évadot. A harmadik évad Stefan öldökléséről szólt, itt szintén az első felét kedveltem, majd jött a nagy lejtő. A negyedik évadban nagyon jó lépés volt Elena átváltoztatása, illetve az érzelemmentes Elena is tetszetős volt, viszont több pozitívum nem igen volt, hiszen az Ősök nélkül már nem sok szereplő maradt, akit ki lehetne bontani és csak sodródtak az árral. Az ötödik évadról pedig továbbra sem tudok vélekedni. Egy részét élveztem, viszont már annyi baromságot találtak elővenni, hogy ezt ember legyen a talpán, aki követni tudja. Én minden nyáron ledarálom az addigi évadokat, de nekem ez az utolsó olyan üres volt és értelmetlen. Sok embert kiírtak, maradtak páran, akikkel nem tudtak mit kezdeni és ott lézengtek. Matt Utazós története sem volt az igazi, az a gyerek nem hiszem el, hogy még mindig él. Aztán Stilas és a többi utazó, majd Kath halála. Mindegyik csak egy kétségbeesett lépés volt, amivel nem mentek sokra, ráadásul sokunkat magukra haragítottak a lány megölése miatt, ami engem amúgy nem rázott meg, de én sosem voltam Katherine párti.

Az egyetlen pozitívuma az volt, hogy Tylert nem kellett sokáig elviselni. Komolyan irritál az a gyerek. Szerintem a színész sem egy tehetséges ember, főleg, hogy amúgy az arckifejezése nagyjából ugyanolyan, érzelmeket nem mutat, ráadásul a karaktere sem túl érdekes, bár most majd figyelemmel követem, hogy újra ember lett és szenved.

Az évadok során megkedveltem Paul Wesleyt és Stefant, ugyanis a színész szerintem néha tehetségesebb és szerethetőbb, mint Damon. Oké, nem kell nekem esni, továbbra is Ian a kedvencem, viszont mindig is szerettem Stelenát, hiszen sokan nem tudjátok, de én nagyon sok ideig Stelena fan voltam, nem is bírtam Damont, csak a színészt. Mostanra viszont megint úgy gondolom (amire amúgy Caroline miatt semmi esély), hogy Stelenát akarok a végére. Damon és Elena története ugyanis nekem tetszik, viszont, amint összejöttek, semmi kémia nem volt köztük. Oké, szeretik egymást satöbbi, viszont Stefannal ellentétben, Damonnel körülbelül csak szexjelenetük volt.

A karakterek fejlődése amúgy igazán érdekes, főleg, hogy végignéztem egyben az összes évadot. Elena például nem bőg annyit, Damonnak imádom a sok oldalát, Stefant pedig már leírtam. Carolinet remélem, hogy amint ez a sorozat befejeződik, átmegy az Ősökhöz, mert neki Klaussal kell lennie, Tylert hanyagoljuk, mert még csak beszélni sem szeretek róla. Matt volt az egyedüli, aki csak úgy van és szép kis dísze a sorozatnak. Jeremy is érdekes jelenség, hiszen egy igazán szexi férfi lett belőle, viszont még mindig kicsit nyálas, bár ugye ezt kevés ember értheti meg, hiszen mindenkijük meghalt, így erről inkább nem nyilatkoznék.

Alaric szerencsére visszatért, rá kíváncsi leszek, hiszen vámpírként tért vissza. Ott van még Stefan és Care szerelme, ami szerintem megint egy felesleges húzás volt és szerintem kicsit durva is, de csak megkedvelem a történetet, vagy nem, nem tudni, hogy mi lesz velük a történtek után.

Most komolyan tudnék még millió oldalt írni, viszont úgy gondolom, hogy mindezek ellenére, az egyik legjobban felépített sorozat. Bár vannak hibái, mostanában túl sok is, de a legújabb előzetes szerint egy érdekes évad elé nézünk, ugyanis nekem igenis tetszett a trailer. Kíváncsi leszek, hogy Elena meddig sír, Stefan, hogy lép túl a dolgon, aztán Jer ivásba fojtott bánata is érdekes lesz, mármint, hogy hogyan lép túl és a legérdekesebb, hogyan hozzák vissza Damont és Bonniet. Remélem az Utazók nem sokáig lesznek jelen, ugyanis engem meglepő módon irritálnak.

Értékelés: 10/7. Bár az utóbbi évad nem lett túl jó, ennek is köszönhető a hetes értékelés, ha a hatodik évad végre minőségi lesz, akkor többet fog kapni és remélem, hogy legalább még egy évada lesz és nem úgy, hogy valamelyik főszereplő nem lesz jelen, mert úgy nem vagyok rá kíváncsi.

2 megjegyzés:

  1. Na akkor itt az ideje az én kisnovellámnak :D
    Az utolsó évadot nem bírtam nézni. Elkezdtem, de semmi érdekes, semmi erő nem volt benne. Vicces volt, hogy a harmadik évad szünetében visszanéztem ez első évadot és megbotránkoztam: komolyan ezt a sorozatot néztem?! Ugyanis teljesen elfelejtettem, hogy az első évad szinte végig szex, vér, drogok és rákendroll. Kedvenc időszakom a Klaus-Elijah megérkezős-visszaemlékezős "öljünk meg mindenkit szarkazmussal" időszak egészen Mikaelig (így kell írni?:D). Aztán kezdett rohamos ütemben romlani.
    Tylert és Mattet nem bírom. Bár Matty megemberesedett már az 5. évad elejére, de akkor sem bírtam a fejét.A Damon-Alaric bromance viszont nagyon jóra sikerült.
    Egyetértek veled a Delena románccal kapcsolatban. Meghalt a kémia, amint Elena döntött. Meg kell mondjam, ez a csajszi is kiakasztott már eléggé... Meg a Hasonmások. Ugyan már, mennyi esély volt rá, hogy pont Stefi legyen Silas hasonmása?! fuhh. Szóval Stelena forever, még akkor is, ha már nem követem a történetet :)
    Klaroline a másik kedvenc, minden lánynak kell egy Klaus. Imádom. Elragadó ^^ A Stefi-Carebear barátságot nagyon-nagyon szerettem, nem tudom, miért kell elrontani..
    Összességében nem hiszem, hogy bármi rávehetne, hogy folytassam, az Originals elkezdésén meg még hezitálok. Azért jó volt visszaemlékezni a régi szép időkre, amikor még én is csak nyáron daráltam részről részre :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy jót nosztalgiáztál. A The Originalst mindenképpen kezd el, ugyanis nem feltétlenül a románcokról szól, szerelmi háromszög meg nem igen van. Szerintem jobb, mint a TVD! :D Örülök, hogy leírtad a véleményedet! :)

      Törlés

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...