Nosztalgia - Forma 1-es brazil nagydíj (2006)

Egy ideje terveztem, hogy megnézem a 2006-os forma 1-es vb utolsó futamát. Most volt egy kis időm, így végigpörgettem a futamot. Olyan jó volt látni a dolgokat, hogy ki mennyire örül, nem csak a pénz volt fontos és voltak még sportszerű emberek és pilóták.




Nyugodt szívvel mondhatom, hogy ez volt az utolsó éve az igaz Forma 1-nek. Itt nem csak a pénz számított még, voltak rosszabb és jobb pilóták is. Aki nyert, az megérdemelten tette azt. Bent volt még a tankolás és sok olyan dolog, aminek az utolsó éve 2006-ban volt. Igaz, hogy csak Alonso öröme miatt néztem meg, de ott volt a kis Massa győzelme a hazájában és persze Schumacher 1. visszavonulása.

Bent voltak még olyan versenyzők, mint Trulli vagy Fisichella, akiket a legtöbben szerettek, de volt olyan is, mint Sato, akitől mindenki rettegve menekült. Ott volt a már akkor is tehetséges, Kimi, Massa, Button és persze Alonso is. Akkor még ért valamit a tehetség és nem csak az győzött, akinek épp jó autója volt. Több volt a technikai probléma is igaz, de mindenkinél, legtöbbször Kiminél, de hát őt kevés autó szereti és marad épségben alatta.

Ekkor nyerte meg Alonso a második VB-jét és azóta az utolsót is, mi sem bizonyítva jobban, hogy igazam van. Ezután olyanok nyertek VB-t, akik persze tehetségesek, de a csapatnak elég pénze volt. Nem voltak még ekkora különbségek, igaz nem is engedtek be minden ismeretlen és semmitérő csapatokat.

Jó, azért az is tetszett, hogy Palikot hallgathattam. Mindig is voltak "csodás" megszólalásai, itt sem maradtak ki, de hihetetlenül bele tudta élni magát minden versenybe, minden előzésbe vagy kiesésbe.

Sajnos ezek az évek elmúltak és már csak olyan versenyző kerül be, akinek pénze vagy támogatása van elég. Ha nincs, hiába van tehetsége, sehova nem kerül be. Tisztelet a kivételnek. 

1 megjegyzés:

  1. Még mindig ámulatba ejtenek az írásaid... :)
    Ez az egyik megfigyelésem, amit majd részletezek, egyszer. :)
    <3

    VálaszTörlés

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...