Azt hiszem mindenkinek eljön a nyáron az az időpont, mikor már nincs mit tennie vagy éppen tizenötször végignézte a Gossip Girl mind a hat évadát, de még a régi sorozatokon is rég túl van. Sokatok kérte itt-ott, hogy írjak egy-egy sorozatról. Az cikksorozat negyedik része a When calls the heart című sorozatról lesz.
1910-ben járunk, amikor Elizabeth, aki egy tanító, ellátogat Coal Valleybe, ahol állást kínáltak neki, hogy tanítsa az ottani gyerekeket. Már az út is döcögősen ment neki, mikor odaért kiderült, hogy milyen közösségbe került bele. Néhány hónapja ugyanis egy robbanás rázta meg a bányát, amiben az asszonyok férjei és gyermekei dolgoztak, a többségük meg is halt. A nők összefogtak és taníttatni akarták a gyermekeiket, ekkor kerül a képbe Elizabeth is, akit egy hét próbaidőre felvesznek, de az első dolga, hogy felgyújtja a tanító-lakot, persze nem szándékosan, majd kiderül az is, hogy a gyerekeket a közeli kocsmában kell tanítania, mivel csak ott férnek el. Ahogy már megszokhattuk, az ilyen helyeken, minden egyben van, így a kocsma felett található egy panzió is, ahol az ifjú rendőr száll meg, aki szintén most érkezik a városba és vitába keveredik a tanárral, mert az hiszi, az a lány apja küldte oda őt. Ebből fakadóan sok-sok vicces és érdekes pillanatban lesz részünk velük kapcsolatban, mert tetszenek is egymásnak, de állandóan vitáznak.
Az első részben rögtön egy konfliktussal nyitnak, amikor megtalálnak a bányában egy fára vésett feliratot, amit az egyik férfi írt a családjának, de a rész végéig nem tudni, hogy kinek a férje volt az.
Meg kell, hogy mondjam, a sorozatot nem kerestem, azt sem tudtam, hogy miről szól, ugyanis a feliratok között kerestem pilotos írásokat, így találtam rá a sorozat első részének fordítására. Gondoltam, egynek jó lesz és megírhatom a véleményemet róla, viszont hatalmas meglepetés ért, mert bár nem szeretem a régi korban játszódó filmeket és sorozatokat, ez tetszett és nem is kicsit, ami főleg annak köszönhető, hogy Elizabeth és a rendőr mennyit vitatkoztak és a többi kellemes jelenet is tetszett. Plusz pont, hogy a korábbi színésznő, Lori Loughlin is főszerepet kapott a szériában, akit már a 90210-ben és a Mindig nyár című szériában is láthattunk már. A főszerepet Erin Krakow játssza, akinek a Katonafeleségeken kívül nem volt komolyabb szerepe, az is kétlem, hogy ez hozza meg számára a sikert, de majd kiderül.
Sejtelmem sincs a fogadtatásáról, arról sem, hogy lesz-e második évad, de ez mind a jövő zenéje. Az biztos, hogy az első évad 13 része már lement és márciusban végeztek is vele. Felirat még csak az első három részhez van, de már készül folyamatosan a többihez is, így aki belekezd, meg tudja majd nézni mindegyik részt.
Értékelés: 10/7. Aki szereti a Downton Abbey című sorozatot vagy kedveli a régiesebb történetet vagy csak jót akar derülni egy-egy poénon, vagy csak nincs mit néznie, annak nyugodt szívvel tudom ajánlani. Sokat nem kell tőle várni, de azt hiszem, egy kellemes kikapcsolódásnak tökéletes a When calls the heart.
New
Nyári pilotkritika-sorozat #4
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése