2. kívánság: Leonardo DiCaprio

Azt hiszem nehéz lesz ínrom kritikát Leoról, ugyanis számomra egy semleges színész, akinek még nem volt olyan filmje, amit tetszett volna. Azt sem tudom megállapítani róla, hogy tehetséges-e vagy sem, igazából, ha jobban belegondolok még irritál is, de ez nem befolyásol abban, hogy írjak róla, ha egyszer ezt kérte tőlem Reeka.


Kezdem kevésbé fontos dologgal, hogy a kora és a kinézete nem egyezik. Szerintem kicsit sem helyes, vagy jóképű, bár nem bírom Brad Pittet sem igazán, idősebb, nem is kevéssel, mégis jobban néz ki, de ez csak egy mellékes dolog.
Természetesen a Titanic által ismertem meg, amit egyszer sem bírtam még végignézni. Szép film meg minden, viszont sosem voltam képes egy 3-4 órás filmet egy ültő helyeben végig nézni, ráadásul azon kívül, hogy három órán keresztül süllyed egy hajó, nem történik benne túl sok minden, de azért ne támadjatok le.
Ezer és egy filmben szerepelt már az évek során, de sosem kapott még olyan szerepet, amiért én is megnéznék egy filmet, nem az én világom a stílusa, nem szeretem az effajta filmeket. Természetesen ismerem őt és a munkája sem utolsó, azt is értem, hogy mások miért szeretik, de én sosem leszek a rajongója. Az Oscarról pedig annyit, hogy szerintem, ha ezek után nem nyert, akkor nem is fog már sosem.

Tehát tisztelem a munkásságát, elismerem, hogy valami van benne, a filmjei is olyan sikeresek, amikről csak álmodni merne a legtöbb színész, de mivel nem az én korosztályom, így nem tudom igazán megítélni. (Bár vannak nála idősebb színészek, akiket kedvelek, de ez egy mellékes dolog.) Remélem, hogy egyszer én is találok egy olyan filmet, amiben megkedvelhetem legalább a karaktert, ha a színészt nem is. Értékelést nem írok, hiszen egy embert nem lehet pontokban mérni, de az biztos, hogy nálam a középkategóriába tartozik, hiszen se nem utálom, sem nem a kedvencem.

3 megjegyzés:

  1. na végre valaki, aki úgy van vele, mint én :D
    szerintem nem érdemel Oscart, mert nem maradt *olyan* emlékezetes egy alakítása sem.. najó, egy, de az sem ért díjat: a "Kapj el, ha tudsz!" című filmet ajánlom, nagyon szórakoztató, és nem olyan, mint a többi filmje :D
    amúgy egyetértek, miután most megint futtatják Leót, már hányingerem van a fejétől. de nem azért, mert nem kedvelem, vagy rossz színész lenne, hanem azért mert felkapták az emberek az Oscar-témával meg a showtlan (haha, érted, sótlan :D) filmjeivel.
    Köszönöm a véleményed!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs mit, örülök, hogy te is így gondolod. Amúgy továbbra is irritál a feje, ezt nem lehet szépen megfogalmazni szerintem. :D

      Törlés
  2. Én is hasonlóan véledek róla. Nem tudom miért de ha rá gondolok, mindig egy romantikától túlfűtött nyálas személy lebeg a szemem előtt. Amiket láttam, ott ilyen karaktert alakított, pl a Titanik, amit egyszer néztem meg, de sokakkal ellentétben, nem a szerelmesek szenvedése hatott meg benne, hanem az amikor a zenészek az utolsó pillanatban is zenéltek, az nálam egy olyan emberséges pillanat volt, hogy ott sírtam. Egy másik filmje a Rómeó és Júlia, na attól hányok, talán 20 percet bírtam belőle, de az olyan tömör nyál volt, hogy nem bírtam elviselni. Harmadik film, ami tetszett is, az a Vasálarcos volt, de emlékszem, hogy ott is volt valami nyálas szerepe. Volt egy film, aminek a címére sem emlékszem, de tudom, ő játszott benne, és azt mondtam róla, az a legjobb film, amiben láttam, bár ha a címére sem emlékszem túl maradandó nem lehetett.

    VálaszTörlés

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...