Arrow - Pilot

Az egyik olvasóm kérésére megnéztem az Arrow első részét, hogy tudjak róla kritikát írni. A sorozat tavaly indult és meghódította a világot. Hatalmas sikereket ért el és a nézettsége is meglepően magasra sikeredett. Sok hasonlóságot vélek felfedezni eme sorozat és a Beauty and The Beast című széria között. Nem tudom, lehet, hogy az írójuk ugyanaz, vagy valaki a stábból, de kísértetiesen hasonlítanak egymáshoz. Például, hogy a csávó egy bunkert csinált magának, aztán van egy adott csaj, akivel egyszer összejönnek ez biztos és még sorolhatnám, de mindezek ellenére nagyon jó kis sorozatnak ígérkezik.




A történetről nem igen tudni meg sokat a Pilotban, de egy-két dolog kivehető. Példaként ott van a főszereplő Oliver, aki egy szigeten tengődött öt éven keresztül, majd egy hajós csapat rátalált. Ezzel indul az egész széria. Oli hazamegy, mindenki őrülten várja, hogy megérkezzen, ugyanis a legtöbben halottnak hitték az apjával együtt, aki mellesleg valóban meghalt. A pasas indokát, hogy öldököljön még nem véltem felfedezni, de biztosan kapunk rá választ a következő részekben, vagy már kaptunk is csak az én fülem mellett ment el. :D A szerelmi szál sem olyan erőltetett, hiszen van egy lány, akinek a húgával jött össze a csávó miközben vele járt, így okkal mérges rá, de a rész végére valamilyen szinten megenyhül. Amúgy Katiet nagyon szeretem, mint színésznőt. Még a Gossip Girlben ismertem meg, ahol azonnal magával ragadott ez a káprázatos nő.
A másik női szereplő Oli testvére, aki szintén a Gossip Girlben játszott, így már őt is ismerem, bár ott a karaktert nem szerettem, legalább nem idegen ez a sorozat sem.
A többi szereplőről nem sok véleményem van, hiszen nem sokat szerepeltek a bevezető részben, bár azt meg kell hagyni, hogy a pilot vége elég meglepő volt, miszerint Oli anyja raboltatta őt el, gondolom, hogy megtudja, hogy mennyit is tud az apja ügyeiről. A anyjával kapcsolatban még annyit, hogy a pasas akivel járt, szerintem ő lesz a jófiú még a sorozatban. Nagyon nem szerepeltették túl az első részben, de nem hiszem, hogy fogalma lenne a felesége ügyeiről. Még azt is el tudom képzelni, hogy az anyja volt, aki valahogy elsüllyesztette a hajót.

A széria egész jónak ígérkezik, ahogy azt már írtam a bevezetésben és nagyon remélem, hogy így is folytatódik.
Annyit még hozzátennék, hogy egész jók lettek a szinkronok egy-két szereplő kivételével. Örülök, hogy akad még olyan sorozat, ahol eltalálják a szinkronhangokat. :D

A pilot értékelése: 10/8. Egész jól kezdődik a sorozat. Már várom a következő részt, hogy megnézhessem. Remélem mihamarabb válaszokat kapunk a miértekre és nem kell évadokat várni, mint egyes sorozatoknál.

3 megjegyzés:

  1. Szia!:))
    Örülök, hogy meghoztad a kritikát!*-*
    Így végre el tudtam dönteni, hogy elkezdjem e :)
    Azt még meg tudnád mondani, hogy a két GGs szereplőnek mi a neve? Nem muszáj a valódit, lehet a karakterneve is (GGből) :)
    S.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huhh....az egyik csaj az volt Jenny barátnője és üzlettársa, aki aztán elégette a csaj ruháit, az ő neve Agnes volt, a másik Juliet Sharp, ő meg Nate-el járt együtt. :) Remélem így már rémlik! :D

      Törlés
  2. A pilot anno nekem is nagyon tetszett, utána vagy 15 részt ledaráltam, aztán hetiben követtem, úgyhogy ahhoz képest, hogy távol áll tőlem az akció teljesen berántott. Én is hasonlóan pontoznám.

    VálaszTörlés

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...