Teen Wolf - Nyári finálé

Sokakkal ellentétbe nekem nagyon bejött a félévadzáró epizód. Minden megvolt benne, aminek kellett. Több rejtélyre is fény derült, de több kérdés is felvetődött, amikre a választ valószínűleg csak januárban kapunk. A sorozat most egy pár hónapos szünetre vonul, majd január 6-án tér vissza a 3. évad második felével.

Megismerkedhettünk a farkasdémon igazi arcával, ami nem hasonított kb. semmire sem, főleg nem farkasra. Ez valami mutánsufó inkább, mint nem farkasdémon. A rész folyamán több haláleset is végbement, mint Darach halála vagy épp Kalié. Az ikrekkel is majdnem végeztek az írók, de aztán gondolom úgy látták, hogy mivel jól néznek ki és sok fiatalt hoznak a tévék elé, ezért nem nyírják ki őket, így élve maradtak.


Úgy gondolom, hogy ez az egyik olyan sorozat, aminek a háttere és az összes varázslatos dolga ki van dolgozva. Semmi hihetetlen és mű háttérrel és maszkokkal nem rendelkezik, ugyanis nem csak a farkasok, hanem a többi misztikus lény arca és teste is kidolgozva jelenik meg a képernyőn. Az biztos, hogy nem sajnálták a pénzt a sminkesekre sem.


Ez a félévad meg kell, hogy mondjam, zseniálisra sikeredett. Mindig úgy voltam eddig a nyári részekkel, hogy már régen elfelejtettem, hogy mi történt egy évvel ezelőtt, bár most is így voltam, de mivel lassabban haladtunk az első részeknél, így volt időm mindenre visszagondolni és rájönni, hogy ez meg ez miért is így van, hiszen már a legtöbb dolgot láttam már, de a fene se emlékszik vissza, hogy az előző nyáron mi volt a Teen Wolf részeben. Ezért is jó, hogy "csak" januárig kell várni, így még van esély, hogy emlékszem a dolgokra.

Scott alfa lett és tényleg nem kellett senkit sem megölni, hanem elég volt behatolni a tanítónéni búrájába és máris vörös lett a szeme, ami az alfaság egyik jele. Milyen furcsa és véletlen egybeesés, hogy mikor Derek Béta lett, akkor változott Scott Alfává.
A rész eleje meglehetősen furcsa, de érdekes is volt egyben. Az, hogy kicsit visszatekintettünk sok mindenre választ adott. Ali és a többiek életével kapcsán. Bár már említettem az Ali és Isaac páros iránt érzett ellenszenvemet, most is megemlíteném. Mindegyikőjüket szeretem, ne értsetek félre, viszont úgy gondolom, hogy Alinek Scott való, ők voltak az igazi szerelmespár a sorozatban. Bár a mostani rész végén több is lett, mint a meleg páros, illetve a másik iker és Lydia, akik egyre cukibbak együtt, de Lydiának viszont Stiles való, akinek nem sok jelentősége volt a mostani részben véleményem szerint.

Értékelés: Ha csak a részt kéne értékelni, akkor 10/8, viszont, ha az egész félévadot, akkor az 10/10. Tudom egyre többször adok évadokra 10 pontot, de ha egyszer megérdemlik? Ne aggódjatok lesz olyan sorozat és rész is, ami -1-et érdemelne olyan borzalmas. :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...