A legszomorúbb sorozatos pillanatok

Igaz, hogy nem egy vidám bejegyzés, de mára már annyi ilyen jött össze, hogy úgy gondolom megér egy külön bejegyzést. Sokan ismeritek a The Secret Life Of The American Teenager című sorozatot, vagy a The Vampire Diariest, de még napokig lehetne sorolni. Lehet, hogy nem fogtok velem egyet érteni, engem ezek ríkattak meg az évek során.

Az egyik legszomorúbb pillanat, amin valaha sírtam, azt nem olyan régen láttam, hiszen a most darán lévő The Secret Life of The American Teenager című amerikai sorozat 3. évadának utolsó részében volt, ahol sajnos Ben és Adrian elvesztette a babájukat. Bár még nem írtam róla kritikát a Pilot óta, azt el tudom mondani róla, hogy rengeteg hibája van, főleg az érzelmek hiánya, itt semmin sem változtatnék meg.



Nehéz lenne csak egy momentumot kiemelni a The Vampire Diariesből, de úgy gondolom, hogy Jenna temetésén kívül ez volt a legszomorúbb pillanat. Damon halála bár nem végleges, mégis a legtöbb embert ez siratta meg. Damon megígérte, hogy visszatér, de akarata ellenére megszegte a szavát, ami miatt Elena teljesen kiborult.



Oké, oké. Nem a ti fajtátok a sorozat, de ebben is volt szomorúbb pillanat, bár ezen nem sírtam. Lewis sajnos az utolsó évad elején elhagyta a sorozatot, ami Cleot (Phoebe Tonkin) elszomorította, nem is kicsit. Szeretek visszaemlékezni erre a sorozatra, mert ez volt az első nagy kedvencem anno.



Ha már Phoebe Tonkin, akkor említsük meg a The Originalst, ahol sajnos az utóbbi évad végén elvesztette a babáját. Nem is feltétlenül egy pillanat volt, hanem a rész utolsó 20 perce, ami Rebekah megjelenését is tartalmazta. Szerintem az egyik legszomorúbb pillanat, ha valakinek meg kell válni a babájától.



A Teen Wolf nem a szomorú pillanatairól híres, de úgy gondolom, hogy Alison halála a momentumok egyike, amiket itt már felsoroltam. Sok sokkoló pillanat volt, de Chrystal kiszállása ide tartozik.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...