Vámpírnaplók: A 6. évad lesz az utolsó?

Sajnos nem egyszer reppent fel az a hír, hogy Julie Plec sorozata, a The Vampire Diaries befejező évada kerül hamarosan képernyőre. A sorozat az első évad során 3-4 millió nézettséget hozott, mára ez a szám 1,5 körülre csökkent le. Nem is ez a legnagyobb probléma, mert így is a csatorna egyik húzó sorozata, ráadásul ez a legsikeresebb szériájuk a mai napig, hanem az, hogy a színészeknek is elég bolt már közel 6 év egy sorozatból. Azt tudjuk, hogy Paul Wesley folytatná a sorozatot, hiszen aláírta a 7. évados szerződést, illetve még egy szereplő folytatná, viszont egyikük (nagy valószínűséggel Nina) nem akarja már magára ölteni a szerepet. Nina többször is elmondta, hogy anno, mikor aláírt a szerződést, tudta, hogy mire vállalkozik, összesen 6 évadra volt mindez megírva, tudta, hogy mennyi idős lesz és azt is tudta/tudja, hogy ennyi elég is volt. Ian viszont a napokban közölte hogy nagy a valószínűsége, hogy nem lesz több évad a 6. után.

Igazából sajnálom is meg nem is, hiszem a kedvenc sorozatomról van szó. Ez volt az első, amit feliratosan kezdtem el már a legelejétől, viszont olyannyira lett már unalmas és értelmetlen, hogy nem most kéne abba hagyni. A harmadik, illetve a negyedik évad még nézhető volt, de a 4. évadnak kellett volna lennie az utolsónak, mégha sírtam is volna miatta. Az, hogy a semmit húztuk az ötödikben, már csak kínzás volt, viszont a 6. évad előzetese többekkel ellentétben nekem nagyon tetszetős volt és meg is győzött. Na nem arról, hogy visszatér az első pár évad minősége, csak arról, hogy ennél már nem lehet lejjebb vinni a világ egyik legjobb szériáját. Nem tudom, hogy egy évad alatt mit tudnak lezárni és helyes lenne-e a dolog, de a legnagyobb baj az, hogy előre be kellett volna jelenteni, hogy nem lesz több, akkor lett volna ideje mindenkinek megszokni, hiszen egy ilyen hosszú sorozatnál azért mindig előre jelzik, ha nincs tovább. Remélem a hivatalos bejelentést (ha lesz) nem április végén teszik meg, mert akkor sikítva fakadok.
Szeretnék egy kis rövid lezáró 7. évadot, ami mondjuk 10-12 részes, esetleg 13, ilyenekkel szokás lezárni egy korszakalkotó szériát.
Azt nem tudom, hogy ezekből mi igaz, vagyis, hogy valóban gondolkodnak-e az írók, de azt is tudjuk, hogy Julie már az elejétől 7 évadot akart készíteni, nem is értem, hogy rögtön miért nem annyira szerződtették le a színészeket. Elvileg olyan is napvilágot látott, hogy a főszereplők nélkül is készülne még évad, ami már csak egy hatalmas baromság lenne, azt még én sem biztos, hogy figyelemmel követném.

A későbbiekben Nina a filmes karrierjére szeretne koncentrálni, ahogy Ian is, de Paul szerintem folytatja a sorozatos karrierjét, hiszen ez mindig ment neki és szereti is, hogy egy csapattal sokáig van együtt.

1 megjegyzés:

  1. Teljes mértékben egyetértek veled, bár szerintem a legroszabb évad a negyedik volt, nem is vártam a részeket, sokszor le is voltam vele maradva, mert nem vonzott, viszont szerintem az ötödik jobban sikerült, viszont a legjobb az első három évad volt. Ami nem megy, nem kell eröltetni, ha mostanra sem sikerül valami jóval előrukkolniuk, akkor jobb ha hagyják az egész sorozatot.

    VálaszTörlés

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...