Nyári pilotkritika-sorozat #9

Egy rossz, egy jó. Azt hiszem így megy nálam a pilotkritika nézése. Megint találtam egy alapjáraton nem rossz sztorit, a színészekkel sincsen különösebb probléma, de az összkép és az egész első rész úgy volt unalmas, ahogy.


A Nashville alapjáraton egy countrys történet, amit a címből is lehet sejteni. A színészekkel nincs probléma, de a sztori szerintem unalmassá válik úgy 20 perc után. Hayden karaktere volt az egyedüli, ami még érdekes is volt a drogos anyával. A dalok nem az én világomba tartoznak, ráadásul a kivitelezés sem volt az igazi. Bár hozzáteszem, hogy nem ABC Familys sorozat, így nem is az én korosztályomat célozza meg, hiszen az anyacsatorna készíti a sorozatot. Arra azért kíváncsi lennék, hogy Hayden énekel-e vagy felvettek valakit, aki énekel helyette.

Maga a country stílussal elvagyok hiszen nagyon sok ilyesfajta előadót hallgatok, de ezt a sorozatot nem tudom melyik korosztályba belesorolni, mert inkább egy kicsit idősebbeknek való, viszont ők nem fognak énekespacsirtás szériákat követni, legalábbis nálunk nem történne ilyen, nem tudom, hogy ez külföldön, hogy is van.

Van két énekes, az egyik fiatal, a másik már öregebb. A hölgynek családja van és a karrierje kezd lefele ívelni, így el akarják küldeni egy közös turnéra az új szupersztárral, akinek az anyja egy drogos és csak pénzt akar a csajból kicsikarni, így nem is lepődöm már meg, hogy olyan a természete, amilyen. Az a csoda, hogy képes volt kitörni, bár ennek még biztos meglesz a története az évad során.

Értékelés: 10/4. Egyáltalán nem kápráztatott el. Akinek bejön a kicsit felnőttesebb sztori és szereti amerika stílusát a country zenével együtt, az nézze meg, de már ismeritek az ízlésemet és, ha a tiétek is hasonló, akkor ne várjatok tőle sokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...