Revenge - Pilot

Megnéztem a Bosszú első részét és meg kell, hogy mondjam nem olyan, amire számítottam. Eddig nem akartam a szériát nézni, mert nem vonzott a történet, de most, hogy nyár van és nincs mit néznem, gondoltam belekezdek. A szereplők egész jók, a felépítés is, egyedül még mindig a történet nem érdekes számomra.




Két szereplőt ismerek, Emilyt a főszereplőt, akinek meglepő módon ugyanaz a keresztneve, mint a karakteréé, ami szerintem nem a legjobb megoldás, hiszen nem elég, hogy a csaj nem ismert annyira ismert, ez alapján fogják meghatározni, annak ellenére, hogy nem Emily az igazi neve sorozatban.

A másik szereplő, akit ismerek, az Connor karaktere. A csávót a Gossip Girlben ismertem meg és meg is szerettem. A karaktere összejön egy lánnyal, aki az italboltba megy be és italt akar rendelni a fiútól.
Connor egy igen tehetséges színész és meglehetősen jól néz ki, így jó választásnak tűnt, hogy bevették a sorozatba.

A sorozat egy kisvárosban játszódik, amit Hamptonnak hívnak. Emily kivesz itt egy lakást, majd összejön a "szomszéd" fiúval. Eljegyzik egymást és a partin meggyilkolják a vőlegényét. Az első rész bemutatja, hogy ismerte meg a fiút és, hogy is került ebbe a városba, de visszaemlékezések során elég sok dolog kiderül, például a lánynak elég sok titka lehet. A kiskori visszatekintéseket is csak akkor értettem meg, amikor a lánynál megjelent az a fiú, aki ott volt vele, mikor kijött a börtönből. Az ember még azt hinné, hogy egy szőke kis ártatlan fiatal lány, aki csak a helyét keresi és családot akar, de egyáltalán nem, sőt, bosszúra esküszik.

Hampton egy igazán lenyűgöző hely, de komolyan. Csodás a tenger, a házak és kilátások. Azt gondolná az ember, hogy itt nem a gazdagok élnek, de ez nem igaz, hisz itt majdnem mindenki milliárdos, vagy annak a gyereke, felesége, esetleg rokona. Az itteni nők igen rejtélyesek, de a férfi karakterek sem teljesen őszinték.
Daniel és Emily találkozása a városban volt, mikor a férfi éppen kutyát sétáltatott és az eb odaszalad a lányhoz. Bár összeismerkednek, a lány siet és gyorsan elmegy onnan, majd az emlékezés napján lévő partin újra találkoznak, amikor Emily leönti a férfit itallal. Tipikus találkozás, mégis volt benne valami különös rejtély.

Mivel nem igen van kedvem olvasgatni, ezért szinkronnal nézem a szériát. Először elég idegesítőek voltak a magyar hangok, de viszonylag jól eltalálták ki-kihez illik, egy-két kivétellel. Emily magyar hangja volt először a legidegesítőbb, de a rész végére elég jól megszoktam.

A pilot értékelése: 10/8. Még mindig nem tetszik annyira, viszont nagyon igényes és érdekes. Kíváncsi leszek, hogy mit hoznak ki belőle. Az viszont elég meglepő volt, hogy a Emily börtönből jött ki. Azt hiszem, hogy lesznek itt még érdekes részek és remélem az is minél előbb kiderül, hogy miért is volt dutyiban a csaj.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...