Selena Gomez 21. születésnapja

Elérkezett az az idő is, amikor az egyik leghíresebb exDisney-sztár betölti a 21. életévét. Selena Gomez ma lett 21 éves. A születésnapját egész hétvégén ünnepelte és hatalmas bulit csapott. Még egy videót is leforgatott a barátaival a Birthday című dalához természetesen.

Selena Marie Gomez 1992. július 22-én született Texas államban. Édesanyja Mandy 16 éves volt, amikor a kis Selena megszületett. A szülei elváltak, de nevelőapja apja helyett is apja. Van egy kistestvére, aki pár hete született meg.
Karrierjét 2002-ben kezdte a Disneynél a Barney és a barátaiban, majd 2006-ban szerepet kapott a Zack és Cody című sorozatban. 2007-ben a Hannah Montanaban is kapott egy pár epizódos szerepet, majd ekkor jött az áttörés, amikor megkapta Alex Russo szerepét a Wizards Of Waverly Place című sorozatban.
Egészen 2012-ig ment a széria és Selena minden részben szerepet kapott, sőt még egy film is készült belőle. A sorozat közben olyan filmekben szerepelt, mint a Ramona and Beezus vagy éppen a Hercegnővédelmi Progtam, de első igazi filmes szerepe még 2008-ban volt az Another Cinderella Storyban. Selena 2012-ben szerepet kapott Vanessa Hudgens és Ashley Benson oldalán a Spring Breakersben is. Több mesében is szinkronizált, mint a Hotel Transylvania. Idén még több filmje is bemutatásra kerül. Az első augusztus 30-án a The Gereway.
Selena nem csak színésznőnek jó, ugyanis 2008-ban az Another Cinderella Storyban megmutatta énekesnői tehetségét is. Első nagylemeze a The Scenevel 2009-ben jelent meg Kiss and Tell címmel, majd 2010-ben az A Year Without Rain című nagylemeze is napvilágot látott. 2011-ben a When The Sun Gous Down is megjelent. Az idei évben is jelentet meg albumot, ami hivatalosan holnaptól lehet vásárolni, de már letölthető a múlt hét óta. Az énekesnő még a nyáron világkörüli turnéra indul, amelynek keretében Bécsbe is ellátogat.
Selena hazánkban is járt már 2010-ben, mikor a Monte Carol filmet forgatta Leighton Meesterrel és Katie Cassidyvel. Le is forgatta a Round and Round című klipjét Budapesten.

Ma júlus 22-e van, amikor is Selena Gomez 21 éves lett, így már hivatalosan is nagykorúvá vált. Hatalmas bulit csapott a hétvégén a barátaival. Tortát is kapott, illetve a Birthday című dalához forgattak egy videót is.

 TORTA


Jelenlévők


BIRTHDAY VIDEO

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...