The Originals - A Pilotnak a Pilotja

Most ennek milyen címet adjak? Az első résznek vagy 5 változata van már. Komolyan mondom, ez már sok lesz, viszont a legújabb változata nagyon is bejött, sőt, ez volt a legjobb. Bár a sorozat elég eltérő a VD-től, mégis, aki azt nem nézte, nehezen fog tudni ebbe csak úgy bekapcsolódni. Az biztos, hogy a CW jót húzott ezzel, hiszen új szereplőket nem nagyon kellett bevenni, főleg nemfőszereplőket, nekik a VD által is kellett volna fizetni, így egy másik sorozat által kapnak pénzt, ami még több nézőt hoz a csatornának. Bár az első résznek nem volt valami nagy a nézettsége, ez annak is betudható, hogy merőben hasonlított az első rész a VD 4. évadában leadottra. Sok újat tartalmazott, de sok régi is benne volt.




Bár a sorozat első része hasonlított a már leadotthoz, több olyan részletet is megtudtunk, amit eddig még nem láthattunk. Elijah és Hayley találkozása. Klaus, Elijah és Bekah érkezése New Orleansba. Még több olyan Bekah rész, amit szerintem főleg időhúzás gyanánt tettek bele, de nem bántam azt sem.

Klaus megint csak Klausnként viselkedett. Bár neki nem voltak új részletei csak egy a végén, az lesokkolt. Már megint miért kell Elijaht koporsóba zárni??? Rohadt Julie. Elegem van. Ő a legnormálisabb eredeti, erre megint bezárják abba a rohadt koporsóba, mert a drága kis Klauskának nem tetszett, hogy Elijah besegít Hayleynek. Komolyan, legszívesebben odamentem volna és őt zártam volna koporsóba. Remélem Bekah hamarosan megérkezik a városba és kiszabadítja testvérét, mert nekem kell Elijah és azt hiszem a bosziknak és Hayleynek is, mert van egy olyan érzésem, hogy Klaus nem fogja annyiba hagyni ezt a Hayley dolgot.

Sok újat nem tartalmazott a rész, így nem tudok igazán véleményt nyilvánítani, de ha Julie benyög még egy ilyen baromságot, hogy zárjunk még egy Ősit koporsóba, megkeresem és agyonverem. Könyörgöm a sorozat az Ősökről szól, de nem kettőről. Tudtommal több is van, de azok is koporsóba. Minek egy oylan sorozat, amiben a főszereplők nem élnek?

A rész értékelése: 10/6. Ha a TVD hetest kapott, akkor ez nem érdemel jobbat így belegondolva. Remélem nem jut kaszaszintre nálam, mert szeretem a szereplőket, főleg az én Daniellemet szeretném többet látni.

Ahogy Bekah is megkérdezte az új előzeteseben: "Hányszor fogod még koporsóba zárni Elijaht?"

3 megjegyzés:

  1. Szia drágám!
    Vissza akarom kapni Elijaht és nem koporsóban!!! Annyira igazad van abban a mit leírtál...
    ui.: imádom az új fejléced Odaát *-* Remélem írsz majd a kedvemért egy kritikát az új évad első részéről :P :D hátha megszereted! (nagyon reménykedek még mindig :3 )

    xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem hiszem, hogy sokáig abban marad, hisz ő is az egyik főszereplő...:)
      Köszi, örülök, hogy tetszik. Szívesen írnék róla, de az a baj, hogy még az első évadot sem néztem végig, így, ha ezt meg is nézem, nem tudok mihez viszonyítani. :D Nem szerettem meg, pedig már vagy 10-szer belekezdtem....egyszer talán...:) Amúgy rájöttem, hogy azért nem vagyok oda érte, mert nincs benne szerelmi szál. Nem mondom, hogy szappanopera legyen, de semmi sincs és nekem ez így kevés...:D Minden sorozatban van, amit nézek és szerintem ezért nem szeretem, de aztán lehet, hogy tévedek. :)

      Törlés

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...