The Vampire Diaries - 4. évad

Ha már ma éjjel megjelenik az új évad, gyorsan befejeztem a 4. évad újranézését is. Az egész sorozatot még a nyáron kezdtem el, de abbamaradt valahol a 3. évad körül, így gyorsan lenyomtam őket pár nap alatt és mivel beteg is vagyok, így még gyorsabban ment az ágyban ülve. Nem csak azért kaptok kritikát a 4. évadról, hogy legyen mit írnom, vagy éppen még erről nem volt, hanem azért is, hogy felfrissítsük az emlékezeteteket, akinek esetleg nem volt ideje vagy kedve újranézni a részeket és esetleg nem emlékszik az utolsó pár részre.

Nem tudom, hogy kinek mennyire rémlik a 4. évad. Sokak szerint az egyik legrosszabb volt, ugyanis tele volt kiszámítható és érdektelen dolgokkal, amivel tulajdonképpen csak a sorozatot próbálják húzni. Egy része igaz is, az tuti, de az is, hogy szerintem az egyik legeseménydúsabb évad volt a TVD történetében. Sok olyan dolog történt, amit nem tudtam volna előre megmondani és amitől leesett az állam is, amikor néztem a részt. Szerintem amúgy az Elena-Damon kötődés sem volt túlzás, sőt...nagyon jól kitalálták a  dolgokat és tudták, hogy mire is használják a dolgot, több olyan is volt, amikor Damon nélkül Elena nem bírta volna tovább.

Az évad során egy olyan dolog volt, amit nem kellett volna olyan sokáig húzni, ez Elena emberségének visszaszerzése. Azt azt hiszem, hogy 1-2 rész alatt le lehetett volna zavarni. Egyetlen egy epizód volt, ami már túlzás volt ebben a történetben.

Nem csak Elena és Damon között történtek dolgok. Rebeka becserkészte magának az évad végére Mattet. Hayley terhes lett Kalustól, amit szintén nem tartok túlzásnak, hiszen valahogy el kellett térni a Vámpírnaplóktól, ah egyszer külön sorozatot kreálnak és ez a Hayley dolog alkalmas volt arra, hogy Klaus New Orleansban maradjon. Remélem, hogy a The Originalst nem fogják elszúrni. Igaz, nem szeretem az új dolgokat, még az új sorozatokat sem, de azt hiszem a Pilotnak, vagyis inkább a második résznek adok egy esélyt, hisz az első részt már láthattuk.Kíváncsi leszek arra, hogy mit hoznak ki a TVD főszereplőiből egy másik sorozatban.


Az évad során egyetlen dolgon volt a hangsúly, ez volt a gyógyír, amit végül Elena lenyomott Kath torkán. Oké, akkor két dolog volt túlzás az évad során, mert ez is oda tartozott. Igaz, okos dolog volt az íróktól, mert Kathen lesz mit nézni, hogy miket szenved össze-vissza minden miatt. Ha más kapta volna meg, annak valószínűleg egyszerűbb lett volna elviselni, így olyan kapta meg, aki egyáltalán nem akarta bevenni. Mondjuk megnéztem volna Bekaht is, hogy mit kezd magával emberként, de mivel őt el kellett vinni az Originalsokhoz, így maradt egy olyan személy, akinek a szenvedése elég vicces lesz meg kell, hogy mondjam.

Tyler és Car szerelme az évad során nem volt egyszerű, hisz a fiúnak az évad során el kellett hagynia Mystic Fallsot, de Klaus ajándéka Caroline felé olyan volt, amit én sem gondoltam volna. Igaz, hogy Klaus jó szívű, de nem mutatja ki. Amúgy nagyon tetszett, mikor azt mondta, hogy Tyler az első szerelme, de ő szeretne lenni az utolsó. Valamilyen szinten igaza van és, ha egész évad során ilyen rendes lett volna, még esélyt is adtam volna kettőjüknek, de sosem lehet tudni.Elvileg Tyler nem fog egyhamar visszatérni a városba, aminek az okát nem tudom, de reméljük, hogy hamarosan hazatér Carolinéhoz az egyetemre.



Nos, az évad meglepetése Elena választása. Igaz, hogy ideje volt egy kis boldogság neki és Damonnek is, de azért reménykedtem benne, hogy kis meglepetéssel is készülnek az írók. Bár már nagyon régóta húzzák ezt  a dolgot, ezért is remélem, hogy az 5. évadban boldogok lesznek együtt, mert, ha megint szakítanának, akkor annak megint az lesz a vége, hogy rájuk figyelünk és szerintem négy évad figyelem elég volt. Most legyenek csak boldogok a háttérben. Azt viszont sajnálom, hogy a következő évad már nem folytatódik ott, ahol ez abbamaradt, hiszen nem láthatjuk, ahogy Delena kibontakozik és boldog. Oké, itt is azok lesznek, de az eleje mindig valahogy más. :D

Majdnem kihagytam a két legfontosabb dolgot. Jeremy halálát és az új hasonmás párost. Jeremy halála kulcsfontosságú volt az évad során és így visszagondolva, örülök, hogy ő lett az, aki maradt az élők között. Bár Ricet sem bántam volna, de Jeremyt jobban szeretem. Vicces karakter és még jól is néz ki. Ő láthatja a szellemeket, így Bonnieról sem kellett lemondanunk. Remélem, hogy a következő évadban fontos szerepe lesz, úgy ahogy most is. Mellesleg nem érzem ezt sem túlzásnak, mármint, hogy visszahozták. Meg merték lépni, hogy kinyírják, de azt is, hogy visszahozzák .:)

"Hello my sandow self!"

Egy fontos mondat az évad végéből. Kiderült, hogy Silas Stefan hasonmása. Nem tudom, hogy erről mit mondjak. Még mindig elég furcsának érzem. Majd kiderül az ötödik évad elején, hogy jó dolog volt-e meglépni ezt vagy nem. Kíváncsi leszek a többiekre, mikor mindez kiderül, főleg az arcokra.

Az évad értékelése: 10/8. Se jobbat, se rosszabbat sem érdemel az évad. Úgy gondolom, hogy így volt jó, ahogy. Igaz, voltak benne kis túlzások, de melyik évadban nincsenek. Igaz, nálam azért is aratott ez az évad, mert sok volt a Delena, de nem ez volt az egyetlen dolog. Örültem Lexinek is, ha csak egy-két részig is. Ott volt Jeremy férfivá válása. Minden, ami kellett ehhez a fantasztikus évadhoz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rólam

Rólam
Üdv kedves idegen! Ez az oldal a kritikák világába reppent téged, ahol találsz véleményt sorozatokról, filmekről, zenékről és könyvekről is. Emellett napi szinten osztok meg bulvárhíreket és egyéb gondolatokat. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor tarts velem! click here →

Látogatók

Cikkajánló

Kiemelt bejegyzés

Eurovision 2018 - Mennyi esélye van az AWS-nek?

Már közel két hónapja annak, hogy eldőlt ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós dalfesztiválon. A lisszaboni elődöntőre az AWS-t küldték ...